Articsóka
E jellegzetes fészkes virágzatú növényt elsősorban a Földközi-tenger nyugati és középső országaiban termesztik, ahol vadon még napjainkban is megtalálható egy másik faj, a kardi (C. cardunculus). Maga az articsóka vadon nem fordul elő, valószínűleg Délnyugat-Európából vagy Észak-Afrikából származik.
Évelő növény. Gyökértörzse minden évben vastagodik, fokozatosan elfásodik és a közepe 4-5 év múlva elpusztul, tehát ajánlatos 3-4 évenként újratelepíteni. Vastag gyökértörzse a mínusz 4-5 °C-os fagyokat takarás nélkül is elviseli, de ennél hidegebb időben már takarni kell, vagy ki kell ásni minden ősszel. Szára felálló, elágazó, 2-2,5 m magasra is megnőhet. Merev tőlevelekből álló levélrózsája általában feláll. Nagy, osztott vagy hasadt levelei sima szélűek. A levelek alul szürkén molyhosak, felül fénylő zöld színűek. Egyes fajtákon a zöld levelek erezetét klorofillmentes levélszövet szegélyezi, ennek folytán a levél fehér foltosnak, márványozottnak tűnik.
A végálló fészekvirágzatok feltűnően nagyok, 8-12 cm átmérőjűek. A virágzat gömbölyű vagy gömbölyded, a virágok kékes bíborszínűek. A sokvirágú fészekvirágzat fészekpikkelyei húsosak, lapos csú-csi nyúlvánnyal.
A feltűnően nagy virágzatok igen élénk színükkel messziről odacsalogatják a mé-heket. Ecsetszerű bóbitájú, nagy kaszattermései egyenesek, hosszúkás tojásdad alakúak.
Az olasz és francia éttermekből nem hiányozhat. A bimbók vastag sziromleveleit zöldségként fogyasztják. Ha vásárlunk, a kisebb bimbókat válasszuk! Készíthetünk belőle előételt fűszeres mártással, vagy megtölthetjük húsfélével. Markáns íze miatt nem kell fűszerezni, elég, ha citromlével locsoljuk meg.
Az antik világban drága ínyencségnek számított: nem annyira íze, mint inkább vélt afrodiziákus hatása miatt. Ezt ugyan nem sikerült tudományosan igazolni, de az articsóka a mediterrán konyha jóvoltából igen elterjedt.